"Szüleim gyerekkoromban vallásosan és nagyon konzervatív szabályok között neveltek. Sokáig úgy éreztem, mindenképpen ki kell törnöm ebből, és körülbelül hétéves koromig minden meg is tettem, hogy kikészítsem őket! Az igazi cinkostársam a bátyám, Matt volt, aki rengeteg balhéból kihúzott és mindig falazott nekem. Amikor az iskolában a csúfolódások céltáblája lettem, mert én voltam a legalacsonyabb, és nekem volt a legvastagabb a szemüvegem, akkor tudatosult benne, hogy a családomra számíthatok. Emlékszem, már két hét után gyűlöltem a sulit, ezért folyamatosan lógtam. Aztán egyszer a nagypapám megállított az utcán, amint egy padon sírtam és elbeszélgetett velem. Őszintén elmondtam neki, hogy mi bánt. A szüleim persze azonnal kivettek az iskolából és attól kezdve magánsuliba jártam, ahol színészetet és ének fakultációra jelentkeztem. Nagyon szerettem, és a tanáromnak köszönhetően több tehetségkutatón is részt vettem. Végre a saját lábamra álltam és már nem csak a bátyámat utánoztam. Addig ugyanis azt csináltam, amit ő, azaz jéghokin és a kosárlabdán kívül semmi más nem érdekelt. A dalokkal azonban egy egészen új szakasza kezdődött az életemnek! Meg tanultam kezelni a hangomat, és rájöttem hogy a dalírás olyan, mint nagymosás, kitisztítod  magadból a gondolatokat és az érzéseket. Szuper dolog nekem rengeteget segített, és segít most is. Amikor 2003-ban meghalt a nagyapám, éppen Dublinban koncerteztem, és sajnos nem tudtam elmenni a temetésére. Nagyon fájt hogy elveszítettem. A sírjánál töltött órák után írtam a Slipped Away című dalt, és megfogadtam, én is olyan családot szeretnék, amilyen nekem van, mert tudom nélkülük semmi sem sikerült volna!"